Konohát beborította a naplemente sugara...
A falu narancs, rózsaszín árnyalatokban pompázott, ezzel még szebbé téve a kilátást.Halvány kékség takarta be a horizontot, ezzel jelezve az éj közeledtét.
Az utcákon már csak néhány embert lehetett látni, ők is sietve mentek haza a családjukhoz, valószínűleg a vacsorába valóval, illetve a későig dolgozók kapkodták lábaikat a homályban.
A házakban a nap utolsó étkezéséhez készülődtek: a gondos anyák főztek, az apák pedig tanították a gyermekeiket, akik csillogó szemekkel néztek erős példaképükre.
Vagy épp fordítva, hiszen néhány családban ellentétesen voltak a szerepek - erős kunoichi, átlagos férfi.
A nemes Uchiha házban az előbbi eset állt fennt, csakhogy nem mindenki volt jelen a konyhában, az idősebbik fiú helye üres volt.Ismét.A hosszú, fekete hajú nő épp a levest kavargatta a tűzhely fölött, a családfő újságot lapozgatott, és a kisgyerek türelmetlenül lóbálta aprócska lábait, melyek bőven nem érték el a padlót, ahogy a széken ült.
-Hol van a bátyád, Sasuke?-kérdezte Uchiha Mikoto, fiára pillantva.
-Gondolom még mindig eddz, hogy erősebb legyen.- csillogott a fiú szeme büszkén.
Sasuke felnézett bátyjára - neki apján kívül ő volt a példaképe, és emellett legjobb barátja.Örömét, bánatát megoszthatta vele, a köztük lévő öt év csak még közelebb hozta őket egymáshoz.Ha fájt valami a másiknak, befeküdtek egyikőjük ágyába, miután szüleik elaludtak, és beszélgettek.Ha az egyik boldog volt, a másik is.Ha a fiatalabbik sírt, bátyja is elszomorodott.Az utóbbi időkben mégis kissé mintha a nagyobbik távolságtartó lett volna az egész famíliával, reggel korán elment, még a többiek ébredése előtt, miután evett egy-két szendvicset...Délben sosem jött be, anyja vitt neki egy kis hideg ételt, hogy legyen ereje, még a végén összeesik.Naphosszat gyakorolt, vagy küldetésre ment, alváson kívül nem is nagyon ment be a kúriába.
-Szólj neki, hogy mára eleget gyakorolt.-szólt a rangidős,Fugaku.
-Megyek!-állt fel  a kicsi boldogan.
Sietve rohant ki a házból, rövid lábait gyorsan kapkodta, hogy minél előbb elérje a házuk mögött kis tavat, melynél Itachi gyakorol- elvégre a vízen szokott új jutsukat gyakorolni, így nem esik nagyot, ha elrontja.Nem mintha sokszor hibázna.De még a legtehetségesebb shinobiknak is kell a gyakorlás, ezt Itachi is pontosan tudta, ezért minden szabadidejét erejének fejlesztésére adta.
-Nii-san!-szólította meg kisöccse.
Az említett hátrafordult, majd elindult, hogy visszaálljon a stégre, elvégre Sasuke még nem tud vízen járni, nem elég fejlett hozzá a chakrakontrollja, akár milyen ügyes növendék is.Mégiscsak hét éves.
-Mi az? - kérdezte, miközben homlokon pöckölte, halvány mosollyal az arcán.
-Mi az, mi az...hát gyere be vacsorázni! - simogatta homlokát kipirulva az alacsonyabb.
-Nem. - fordított hátat, komoly arccal.
-Miért nem?-nézett szomorúan, és értetlenül Sasuke.
-Nem vagyok éhes.-mondta szűkszavúan.
-De egész nap kinnt voltál!Nii-san...onegai!-kérlelte.
Szomorú volt, hogy testvére megint nem akar velük enni..az utóbbi időben egyre többször utasította el a közös étkezéseket, majd általában késő este tért haza, és úgy tömte tele a hasát.Régen mindig együtt ebédeltek, vacsoráztak, és talán ezért fájt a legfiatalabbnak ez a közöny...
-Nii-san, nem szeretsz minket?-bökte ki végül, ami már egy ideje megfogalmazódott fejében.
Itachi meglepetten nézett vissza öccsére, akinek kétségbeesés tükröződött sápadt arcán.
-Miért kérdezel ilyeneket?-vonta össze szemöldökét.
-Miért nem válaszolsz?-kapaszkodott bátyja pólójába, könnyes szemekkel.
Kínos csönd telepedett a két testvér közé.Alapjáraton egyikőjük sem volt túl bőbeszédű, de családon belül többet beszéltek, főleg a legfiatalabb duruzsolt egyfolytában.
-Tudod mit, Sasuke?Bemegyek.-indult el megadva magát, miután beletúrt testvére hajába játékosan.
-Na végre!-ragyogott az ében szempár, akár a legszebb gyémánt.
A tüskés beérte a már léptető idősebbiket, és hátulról magához szorította.Mindig is szeretett a másik nyakán csüngeni, aki ezt általában készségesen meg is tűrte, sőt, magában még solygott is a ragaszkodáson.Mélyet sóhajtott, nem igazán volt abban a pillanatban kedve válaszolni az ujjongásra, de nem is kellett, fivére tovább folytatta.
-Tudtam, hogy szeretsz minket, Nii-san!
A kicsi megszorította Itachi kezét, és tempót diktálva húzta a ház felé, hogy a közös vacsoráról ne késsenek el - habár ez már megtörtént, a cél inkább az volt, hogy a végét elcsípjék.
-Siess!-húzta maga után a coffost, akinek láthatóan nem állt szándékában elsietni a dolgokat.
-Hé!Ne sürgess tökmag!-forgatta sötét szemeit.
Nem mintha gyorsak lettek volna neki a léptek, csupán a kimerítő gyakorlás után semmi kedve nem volt sietni.Meg amúgy sem volt az a kapkodós fajta.Mindent szép kényelmesen.Köszönhetően a lajhár-tempónak, Fugaku elég dühösen nézett a testvérpárra, vagyis inkább Itachira...Mikoto is kissé csalódott volt, hogy nem fiaival étkezett, de mint egy jó anyához illik, kedvesen gyermekei elé rakta az ínycsiklandó ételt.
-Ittadakimaaaaasu!-szedte szét az evőpálcát Sasuke, majd rögtön lapátolni kezdett.
Édesanyja elmosolyodott a kis mohón, és már el is kezdte készíteni a következő adagot.Az idősebbik lassabban evett szerencsére, ezzel kisebb esélyt adva magának a megfulladásra, nem úgy, mint a másik.
Az apa látszólag nagyon akart mondani valamit, de tekintettel léve fiatalabb fiára, hallgatott.Pedig igazán megmondta volna a véleményét a ninja-tehetségnek az illemről, és egyéb fontos dolgokról.Mikoto halvány kezeivel serényen mosta az újabb és újabb koszos tányérokat, melyeket fiai tették olyanná, amilyenek.Persze ezt nem bánta, csak mosolygott továbbra is.Ha már csak ennyi időt is velük tölthet, ő boldog.Hogy érzelmeit bizonyítsa, az utolsó adag után két finom csókot hintett a két fekete fejbúbra, majd beletúrt mindkettőjük hajzuhatagába, mire egyenként morrantak egyet.Hát igen, ilyen két tipikus Uchiha-fiú.
-Mit gyakoroltál ma,Itachi?-szürcsölt a teájából a legidősebb.
-Nii-san klónokkal harcolt, és a tűzgolyó techikát használta!-büszkélkedett Sasuke,mielőtt a másik válaszolhatott volna.
-Valóban?És ezért nem jelentél meg időben a vacsorán?-nézett fagyosan a kérdezettre.
-Sajnálom, apa.Belefeledkeztem az időbe.-hajtotta le a fejét.
-Hm.-kortyolt ismét-Jól teszed, ha gyakorolsz, de mint már mondtam, vannak bizonyos családi szokások.
-Többet nem fordul elő.Megígérem.-állt fel, majd anyjának átnyújtotta a használt evőeszközöket.
-Sokszor hallottam már ezt.Ha már itt tartunk, holnap gyűlés lesz, és nem tűröm el, ha megint nem jelensz meg.
-Nem felejtettem el.-jelentette ki, kissé sértődötten.
-Nehogy még neked álljon feljebb!-emelte fel a hangját a férfi.
-Gyerekek, jobb lenne, ha lepihennétek...-mentette a menthetőt az egyetlen nő.
A két fiatal engedelmesen felállt, édesanyjuk arcára nyomtak egy-egy jóéjt-puszit, illedelmesen meghajoltak, majd csendben szobáik felé indultak.
***
Hajnali egy körül Sasuke szemei robbanásszerűen kinyíltek, pupillája kitágulva meredt a plafonra, ziláltam lélegezte a nélkülözhetetlen oxigént.
Megint rosszat álmodott...igazából nem is az zavarta, hogy rossz, amit lát, hanem hogy annyira valóságos, és ez félelemmel töltötte el.Sosem félt a szörnyektől, mumusoktól, mint a többi gyerek, de egy valamitől rettegett - családja halálától.Nem tudta, miért álmod ilyeneket, hiszen keveset tv-zett, nem olvasott rémtörténeteket, és tulajdonképpen még embert sem látott meghalni.
-Jajj...-szorította össze a szemét, ahogy egy árny suhant el ablaka előtt.
Tudta, hogy csak az éjszaka szórakozik vele, mégis a rémkép után rémülettel töltötte el, ami nem is csoda, egy hét éves kifiúnak ilyesfajta álmok nem kis feszültséget okoznak.
-Csak egy álom volt.-harapott ajkába, majd letörölte homlokáról a sós izzadságcseppeket.
Ám akárhogy próbálkozott, nem tudta lehunyni a szemét.Minden apró zörej, árny felkeltette figyelmét.Kinnt erős szél kezdett tombolni, így mikor letört egy a Sasuke ablaka előtt álló fa ágából, a szobalakó felállt, és kiaszaladt a szobából.Igyekezett halkan lopózni a mellette lévő ajtóhoz, nehogy bárki felébredjen.
"Bemenjek?Biztos mérges lesz, és elzavar..."-tűnődött Itachi ajataja előtt, kissé zavarodva.Végül engedett félelmének, és hogy testvérével lehessen, lépett.
Bekukucskált a résen, hogy a másik vajon milyen mélyen alszik, van-e esélye besompolyogni és bemászni mellé az ágyba.Erőteljesen megrezzent, mikor egy mély hangot hallott az ágy felől.
-Sasuke.Gyere elő,tudom, hogy ott vagy. - dörmögött egy álmos fiú.
-Nii-san, nem akartam leskelődni,én csak...-nézett félve a kis Sasuke.
-Gyere ide.-mutatott maga mellé Itachi, mindvégig kifejezéstelen arccal, amit nem tudott öccse mire vélni.
-Mi...miért?Ugye nem akarsz bántani?-remegett meg kicsit a hangja.
-Bántottalak én valaha,baka?-forgatta meg a szemét.-Na nem jössz?-emelte fel takaróját.
Sasuke kissé bátortalanul, de megindult a szobába.Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és azon tűnődött, vajon a ninja-zseni ébren volt, vagy még ilyen óvatos mozdulatait és meghallotta-e.Mindenestere nagyon csábító volt számára a fivére által bemelegített takaró.És az ágy is sokkal nagyobb volt.Éppenhogy beugrott a melegbe, a hosszúhajú megpöccintette a homlokát, kissé erősebben, mint szokta.
-Auch!-kapott oda a kicsi.
-Ennél lassabban nem is jöhettél volna, te lajhár...-takarózott be ő is.
-Bocsánat, Nii-san...-pirult el Sasuke.
-Szóval, miért nem alszol?-vonta fel sötét szemöldökét.
-Én csak...csak...-fúrta fejét a párnába.
-Sasuke, te reszketsz.Mi a baj?-nézett értetlenül, miután megsimította a fiatalabbik vállát.
-Olyan rosszat álmodtam...-pillantott fel, könnyes szemekkel.
-Gyere ide.-húzta magához Itachi az öccsét.
Sasuke szorosan odabújt a bátyjához, belekapaszkodott a pólójába, és mélyeket szippantott annak bódító illatából.Mindig is úgy gondolta, Itachi olyan finom illatú, így előszeretettel szagolgatta, és boldogan fogadta néhány használt holmiját.A coffos-immár kiengedett hajjal- magához szorította a hozzá legközelebb álló személy, nyugtatóan simogatta annak rakoncátlan tincseit.
-Sajnálom...hogy ilyen ijedős vagyok...-susogta a kisebb.
-Ne sírj Sasuke...semmi baj...-szólt gyengéden.-Elmondod, mit álmodtál?
-Nii-san...-nézett föl a kis Uchiha könnyes szemekkel.-Nem szeretném...de...itt aludhatok... veled?
-Hát persze.-bólintott megértően.
Itachi hirtelen eltávoldott, mire a másik egyből kétségbeesett.
-Nii-san, ne menj el!Nem akarok egyedül maradni...
-Hozok neked egy teát.Könnyebben elalszol.-magyarázta.
-Nem...nem kell...maradj velem...-kezdett ismét könnyezni a két ében szem.
A nagyobbik lemondóan sóhajtott egyet, majd visszafeküdt, mire "vendége" egyből belecsimpaszkodott.
-Ugye mi jó testvérek vagyunk, Nii-san?-kérdezte néhány perc múlva.
-Igen.Azt hiszem.-válaszolt némi idő után.
-Olyan jó, hogy olyan bátyám van, mint te...-hízelgett, hiszen mégiscsak nagy már ahhoz, hogy bátyjával aludjon - valamilyen szinten úgy akarta megköszönni, hogy elmondja az érzéseit iránta.Bár sosem beszélt az érzelmeiről, Itachi előtt nem bírta visszafogni magát.
-Túl sokat beszélsz öcsi.-mondta álmosan.
-Te meg túl keveset!-vágott vissza.
-Ne szemtelenkedj velem.
-Majd segítesz nekem eddzeni, Nii-san?-kérlelte meg se hallva a pirítást.
-Hallgass már el!
-Jó...de még egy utolsót hadd kérdezzek...
-Na jó.De csak egyet.-sóhajtott.
-Amikor felnövök, belőlem is lehet olyan ninja, mint te?
-Ha keményen dolgozol, igen.
-De jó!Akkor...harcolnunk is kell majd?
-Azt mondtam egy kérdés!
-Jó jó...bocsi...de majd megyünk együtt is küldetésekre?
-Azt mondtam fogd be!!!!
Itachi megcsókolta Sasukét.Betapasztotta a száját...
Sasuke pedig először nagy szemeket meresztett, aztán mikor bátyja nyelve megtalálta az övét, behunyta...
"Itachi..."