Itachi, mikor kinyitotta a szemeit, látta, ahogy a beszűrűdő napsugarak megvilágítják a mellkasán pihenő Sasukét.
Kicsúsztatta a kezét maga mellől, és védelmezően átkarolta.Kicsit feljebb húzta magán a takarót, majd eltűrt néhány kósza tincset az arcából.
Elmosolyodott, mikor a tegnap este az eszébe jutott. (mikre gondol ez a perverz?!xD)
Sasuke nyüszörgött egyet, majd a fekete szemei bátyjaiba fúródtak.
-Mióta vagy fennt?-kérdezte álmosan, miközben megdörzsölte a szemeit.
-Talán egy perce.Felébresztettelek?
-Éreztem, hogy nézel.És felkeltem.
-Hogy lehet felkelni arra, hogy néztelek?!Nem mintha néztelek volna!!
-Csak!!
-Áá ne idegesíts korán reggel, inkább aludj vissza.
-Kérdezhetek valamit?
-Csak ne azt, hogy mit játszottunk tegnap éjjel.
-Pontosan tudom mit csináltunk!!!Nem vagyok gyerek!!
-Dehogynem.
-Nem!
-Sasuke, nem kéne ma iskolába menned?
-De...de nem akarlak itthagyni-bújt szorosan Itachihoz.
-Ugyan már, neked tanulnod kell, nekem meg edzenem.Este úgyis találkozunk.
-Az nekem nem elég!
-Olyan akaratos tudsz lenni.-forgatta a szemeit Itachi.
-Szóval maradhatok veled?-puszilta meg a bátyját.
-Nem.Mars ki az ágyamból, kis pocok!-bökte meg a homlokát.
-Olyan tudsz lenni...
-Na milyen?Eszméletlenül helyes,okos,édes,szerény,önzetlen és ágykirály?
-Azt hiszem tényleg megyek!-kelt fel Sasuke.
Magára tekerte a földön heverő törülközőjét.
-Mi baj?-nézett bátyjára.
-Miért?Semmi.Mi lenne?-nézett öccsére Itachi.
-Nem néztél rám!
-Mikor?
-Az előbb!Mikor felkeltem!
-Már megint kezded?!Mondtam hogy nem foglak álladóan kocsányon lógó Sharingannal bámulni!
-Hihi!^^
-Na menj már!
Sasuke visszahajolt Itachihoz, és egy búcsúcsókot adott neki.
Kiment a szobából a sajátjába, gyorsan felöltözött, fogat mosott, megfésülködött, és leszaladt a lépcsőn.
-Jó reggelt!-köszönt a konyhában ülő szüleinek.
Anyja gondterhelt, apja dühös arccal nézett rá.
-Van valami baj?-kérdezte félve.
-Van.-nézett rá szúrósan az apja.-Hívd le a bátyádat.-hangsúlyozta ki az utolsó szót.
Sasuke letette a táskáját, és felszaladt Itachihoz.
-Nii-san-kukucskált be a résen.
-Mi az?Miért vagy még itthon?-fordult hátra.
-Apa beszélni akar veled.Nagyon dühös.Csináltál valamit?
-Elmentem a gyűlésre.Nem tudom, mi lehet.-nyitotta ki az ajtót.-Gyere, Sasuke.
A két testvér lement a lépcsőn, kissé feszülten, majd leültek az apjukkal szemben.
-Hívattál, apám.Mi a gond?-kérdezte Itachi.
-Ha nem lenne itt az öcséd, legszívesebben felképelnélek.-sziszegte.
Sasuke nyelt egyet.A szíve egyre gyorsabban dobogott az idegességtől.
-Mondd csak Itachi, hány éves az öcséd?
-Te...tessék?Hát...7...
-Pontosan!Zseni ez a fiú!És te mennyi vagy?Várj segítek!13!!!Mit képzelsz, hogy hagyom, hogy megrontsd Sasukét?!
Itachi nagyot nyelt.
"Lebuktunk...de honnan tudta meg?"
-Már sejtettem egy ideje,hogy ti ketten titkoltok valamit.De ez mindennek a teteje!Hogy gondoltátok, hogy ti ketten...hiszen
mindketten fiúk vagytok!RÁADÁSUL TESTVÉREK AZ ISTEN SZERELMÉRE!!!!-kiabált.
Uchiha Mikoto nem mert sem férjére, sem a gyerekeire nézni.
-Apa...-nézett félve Sasuke.
-Csak azt ne mondd, Sasuke, hogy érted miről van szó!Hiszen még gyerek vagy, nem értheted azokat az érzéseket, amik törénnek veled!Csak összezavarodtál!
-Nem apa!Nem Itachi hibája...én pont úgy akarta...
-Ne folytasd ezt a badarságot!Tűnj a szemem elől, menj azonnal iskolába!-mutatott az ajtó felé.
Sasuke felállt, felkapta a táskáját, és egészen az iskoláig futott, miközben könnyei mosták az arcát.
Félt attól, hogy mi megy otthon.
"Mi lesz Nii-sannal?Nem akarom, hogy elválasszanak minket!Csak azt ne!Akkor inkább meghalok..."
Egész nap gondterhelten ült az iskolapadban, senkihez sem szólt, senkire sem nézett.Nem mintha olyan beszédes lett volna.Még Narutóhoz sem volt egy-két gúnyos szava.
Haza akart menni.Tudni akarta mi történt.De a percek,órák csigalassúsággal teltek el.
Felsóhajtott, mikor az utolsó órának is vége lett.
Már sötét volt.
Úgy futott, ahogy csak bírt, a szíve a torkában dobogott, de nem akart megállni.
Hirtelen megállt, és a villanyoszlopra emelte tekintetét.
Senki sem volt ott.
"Pedig esküdni mernék, hogy láttam valakit"
Tovább szaladt.Sehol sem égtek a villanyok.
-Nagyon késő van, de kizárt, hogy mindenki aludna!
Aztán megpillantott két holttestet az utcán.
Majd még többet.
-Bácsikám!Nénikém!
Körbenézett.Az összes Uchiha holtan feküdt.
-Jaj ne!Apa, anya!
ELkezdett futni a hátuk felé.
Félve nyitott be.
-Anya..apa...-suttogott.
Apró neszt hallott, a hang irányába szaladt.
Az ajtónál megtántorodott.
"Valaki van odabennt!"
Végül kinyitotta az ajtót.Bennt szülei feküdtek a földön.Meghaltak.
-Apa, anya!
A sötétben, amit csak a hold fénye világított meg, egy alakot látott.Egy nagyon ismerős alakot.
Bátyja lassan felé fordult.
-Nii-san!Apa és anya...
-Én öltem meg őket.-közölte hidegen.
-Mi...micsoda?Miért tetted?
-Hogy megtapasztaljam képességeim határait.
-Hogy mondhATSZ ILYET?!Azonnal...-kezdte el.
Itachi Mangekyo Sharinganja ranul ejtette.
A földre zuhant.
Itachi közeledett felé.
-Félek...-suttogta Sasuke.
Gyorsan felkelt, és zokogva futni kezdett.
-Nem akarok meghalni!!!-kiabálta sírva.
Bátyja előtte állt,
-Ne ölj meg...ne ölj meg!
-Nyomorult kis féreg.Gyűlölj, és mentsd a nyomorult kis életedet!
Majd eltűnt.
Sasuke a térdére zuhant.
Az eső teljesen átáztatta a ruháját.
Zokogott.
Sírt, mert a bátyja egy gyilkos. Sírt, mert a rokonai meghaltak. Sírt, mert anyja,és apja sem lesz vele többé.
Sírt, mert bátyja bántotta. Sírt, mert úgy érezte, becsapták...